Igazi közösségi programban vettünk részt szervezetünk tagjaival és önkénteseivel. Kirándulásunk fő célja az volt, hogy megismerhessük egymást és az állandó projektjeinket, aktualitásainkat átbeszéljük.
A kellemes séta közben lehetőség nyílt meglátogatni kettő darab nyitott kilátót is, ezekről az alább elérhetőek a képek. Természetesen a hűvösvölgyi túra nem lehetne teljes a gyermakvasút nélkül, ezért azt is kipróbáltuk. A kiscsoportos workshoppokon a szervezet különböző bizottságai egyeztették és összegyűjtötték az eddig elért eredményeket, illetve a további eredményesség érdekében kissebb célokat tűztek ki maguknak.
Külön kiemelnénk, hogy a határon túli kapcsolatok az elkövetkezendő időszakban is prioritást élveznek majd. Ezek fellendítésére nemzetközi pályázatokba történő bekapcsolódást tervezzük.
A munka feldolgozását követően a bizottságok ismertették a munkájukat. Továbbra is hangsúlyozták azt, hogy nyitottak új tagok felvételére és szívesen fogadnak bárminemű segítséget.
Költő Roland G az egyesület elnöke elmondta, hogy szeretné ha a közeljövőben ismételten meg tudnák rendezni ezt a közösségi programot, mert a szervezet céljainak eléréséhez nagyban hozzájárulnak.