Hírek

Határtalanul! projektbeszámoló

A BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma, illetve az Apáczai Csere János Líceum közösen pályázott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő „Határtalanul!” projektjében. A pályázat célja a magyar-magyar kapcsolatok ápolása, illetve a határon túli régiókat célzó tanulmányi utak megvalósítása. A pályázat egy éves időszakot hivatott lefedni.

A partneriskolák konzorciumot alkottak és az intézményekben a diákok, illetve a diákokat segítő pedagógusok a média eszközeinek segítségével bemutatták egymásnak az iskoláikat és a projekt résztvevőit. Megalapozva a hatékony és sikeres munkát. A budapesti iskola részéről Gacsó Viktória tanárnő profi szervezésének köszönhetően gördülékenyen haladnak a projekt munkafolyamatai.

Az egy éven belül kettő darab partnertalálkozó került beépítésre. Az első alkalommal a Vásárhelyis diákok utaztak a kolozsvári partneriskolához. Az első találkozó célja az volt, hogy az összesen 5 nap alatt a diákok elkészítsék az Apáczai Csere János Líceum reklámfilmjét. A tervezést illetve a fogatást megelőzően a Vásárhelyis diákok pedagógusa, Csiszár- Zsivnovszky Mónika tanárnő tartott egy gyorstalpalót marketingből és abból, hogy az adott szituációban hogyan érjék el azokat a fiatalokat akik a továbbtanulásra készülnek. A feladat különlegessége az volt, hogy a fiatalok a hétköznapjaikban is használt okos eszközeikkel csinálták meg a videót. Elmondásuk szerint meglepődtek azon, hogy saját eszközeikkel is ilyen profi felvételeket lehet készíteni. Szerencsére technikai akadály sem gördülhetett eléjük, mert Csongrádi Tamás tanár úr a videóvágás alatt egyszerű de látványos technikákkal segítette a csapatok munkáit. Az elkészült reklámfilmeket közösen nézték meg és értékelték azokat. Természetesen jutott idő a helyi nevezetességek megtekintésére is. Többek között látogatást tettek a kolozsvári nevezetességeknél, a Tordai sóbányában és Torockón is. A látogatások alkalmával Nisóczi Ildikó tanárnő látta el az érdeklődő fiatalokat információkkal és érdekes tényekkel.

A diákok az utolsó napon elérhetőségeket cseréltek, illetve közös platformot hoztak létre a kommunikációra. A pedagógusok biztosították kollégáikat, hogy a partneri együttműködést folytatni szeretnék és szeretettel várják a kolozsvári fiatalokat Budapestre a 2017.év elején. 

Határokon Átívelő Nemzeti Ifjúsági Egyesület
Hírlevél

Elérhetőségeink

Határokon Átívelő Nemzeti Ifjúsági Egyesület

C1214 Budapest,
Zrínyi utca 1. A. 1/1.

T+36 70 582 3500

Gyorslinkek